
A hónap gyógynövénye a fokhagyma
Tudástár // 2011-05-23
Fokhagyma avagy "büdös rózsa " , "atléta dopping " , "óloműző" , "orosz antibiotikum" , " szívvédő " - érdekes információk és hasznos ötletek a mindennapokra
A fokhagymára képletesen a csodaszer nevet is lehet használni. Sokoldalúsága emeli ki a növénycsaládban testvérei – póréhagyma, mogyoróhagyma, vöröshagyma közül. Egyedül talán a vöröshagyma vetekszik a fokhagymában található gyógyító értékekkel ám a család legbecsesebb tagja címet a mai kutatók szerint is a fokhagyma birtokolja.
Az első javallatokat i.e. 3000 körül vésték a sumér ékírásos agyagtáblákba. A növény talán egyik legismertebb tulajdonsága ami miatt a mai napig talán csalhatatlanul felismerik fogyasztóját, az az illata. Egyesek úgy tartják, hogy nem illata, hanem bűze van, ezért is lehet, hogy az egyiptomiakat, akik előszeretettel fogyasztottak a növényből „büdös emberek”-nek nevezték a görögök és a rómaiak pedig a fokhagymás leheletet az alacsonyabb származás jelének tulajdonították. A növényt Tutanhamon sírjában is megtalálták és úgy tartják, hogy egy egészséges rabszolga 5 kg-nyi fokhagymát is megért. Védőital helyett a fokhagymát adtak a rabszolgáknak, mert meg voltak róla győződve, hogy a növény növeli az erőt és az állóképességet, így fordulhatott elő, hogy a piramisok építésekor a fokhagyma hiánya miatt még sztrájkoltak is Előbb említett tulajdonsága miatt használták a görög atléták, versenyek előtt a görög katonák pedig a csaták előtt rágcsálták szívesen. Középkorban a parasztok és a szegény emberek csodaszerének tartották megelőzésre és kúrálásra használták. Az I. világháborúban a felemésztett penicillin készletek miatt az orosz orvosok hittek a fokhagymában és a fertőzött sebek kezelésénél használták is. Erős antibiotikumnak tartják alliin tartalma miatt. Az alliinnek magában nincsen gyógyhatása. Rágás, vágás, zúzás esetén az alliin érintkezésbe lép egy enzimmel ( allináz ) és alakítja át egy másik vegyületté (allicin ), ami már hatásos antibiotikum. A fokhagyma már az 1920-as évek tanulmányai szerint is csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet és segít megelőzni a vérrögképződést, amely szívinfarktus vagy szívrohamot okozhat. A szív és érrendszeri betegségek mellett a másik gyakori betegség a cukorbetegség, laboratóriumi vizsgálatok szerint a növénynek vércukorszintet csökkentő hatása van. FONTOS! Gyógyszermennyiségben minden esetben kezelőorvossal egyeztetve fogyasszunk fokhagymát! Véralvadási problémák, szoptatás esetén terhesség esetén figyeljünk oda alkalmazására. Egészséges felnőttek, véralvadási problémáktól mentesen , a nem szoptatós és nem terhes nők számára a fokhagyma még nagy mennyiségben is biztonságosnak tekinthető. Elég ha csak kimegyünk az utcára és fenyeget minket az ólommérgezés, hiszen egyre több az ólomtartalmú üzemanyag és a gépjárművek is. A szervezetbe lerakódott ólom befolyásolja a gondolkodást, gyerekek különösen érzékenyek az ólomra a fokhagyma segíti az ólom és más nehézfémek kiürülését a szervezetből. Érzékenységük miatt bátran készíthetünk nekik spenótot, ami vas és C-vitamin tartalma miatt is nagyon fontos, de ha gyermekünk jobban szereti a tésztát mint a főzeléket, akkor a spenótos szószba vagy paradicsomos spagetti szószba is tehetünk fokhagymát, ami szószt, akár pizza tésztára is rakhatunk más feltétekkel gazdagítva. Kellemetlen illatát akár egy mentalevéllel ízesített zöld citromos limonádéval is elűzhetjük.
Napjainkban a fokhagymát az olasz és a kínai konyha használja előszeretettel. Kis praktikával mi magunk is becsempészhetjük mindennapjaink étkezésébe a sokoldalú és igazán egészségesnek mondható fokhagymát. Koszorúba vagy akár fűzérbe fonva tárolhatjuk az éléskamrába de akár konyhánk dísze is lehet.















