Herbária magazin

Herbária Magazin 2009 ősz

» Készítsük fel szervezetünket a téli időszakra!
Még érezzük a nap melegítő erejét, de ahogy csökken a napsütéses órák száma, egyre inkább haladunk az esős, fázós őszi-téli hónapok felé.
» Őszi séta a HERBÁRIA füveskertjében
Keleti bölcsesség, nyugati munkatempó, ez jellemzi Joshi Bharat indiai származású sorselemző hétköznapjait, aki tudását már nem csak magánstúdiójában, hanem a tévé képernyőjén keresztül is megosztja velünk.
» A csodálatos Kakukkfű
Jellegzetes íze miatt – a petrezselyem, a rozmaring és a zsálya mellett – a kakukkfű (Thymus vulgaris L.) a leggyakrabban használt konyhai fűszernövényeink egyike.
» Bánó féle Körömvirág krém
A kellemes megjelenéshez, a jó közérzethez hozzátartozik bőrünk szépsége, egészsége is, melynek elengedhetetlen feltétele a helyes bőrápolás. Az évsza kok változása, a hormonok, a stressz, illetve a környezetünkben jelen levő vegyi anyagok, a légszennyezés mind-mind befolyásolják bőrünk állapotát, „védekezőképességét”.
 

Herbária Nyár

» Élvezzük egészségesen a nyarat!
Eljött végre a nyár, a napozás, fürdőzés, pihenés, a vakáció ideje. A nyári hónapokban a napfény jót tesz testünknek, lelkünknek. Szabadságunk alatt kipihenjük a munka fáradalmait, élvezzük a kikapcsolódást. A napsütés megszépít, felüdít, felfrissít, megújít. A szervezetre gyakorolt jótékony hatása többek között az is, hogy a bőrben levő elővitaminokat aktiválja, az elnyelt sugarak hatására a vérkeringés felfrissül, növekszik a vörösvértestek száma.
» Új Herbária teák Joshi Bharat ajánlásával
Ahogy azt már kedves Fogyasztóink megszokhatták, az idén is egy új termékcsaláddal jelenünk meg a piacon, melyet Joshi Bharat, a népszerű műsorvezető ajánl az Önök részére.
» A rákmegelőzés lehetőségei táplálkozással
Senki nincs közöttünk, akit ne fogna el rettegés, ha a rosszindulatú daganatról szerez tudomást a környezetében. Mindannyian elkerülhetetlen sorscsapásként fogjuk fel a rákot. Pedig az újabb kutatási eredmények ezt cáfolni látszanak. Egyre inkább úgy tűnik, a rák is a krónikus betegségek körébe sorolható, kifejlődése lassú, sokszor évek, évtizedek kellenek a kifejlődésükhöz.
 

Herbária Tavasz

» 60 éves a HERBÁRIA
A 60-as szám idén nagy szerepet játszik a HERBÁRIA Zrt. életében, hiszen 60 éve alakult meg a cég. E jeles ünnep alkalmából cikkünkben felidézzük az elmúlt évtizedek fontosabb eseményeit, eredményeit.
» Tavaszi salaktalanítás, méregtelenítés
A tavasz a természetben az újjászületés időszaka. Ilyenkor a természet megújulásával mi is szeretnénk megszépülni, felfrissülni, a téli időszakban felhalmozódott méreg- és salakanyagoktól megszabadulni.
» Verbena - közönséges vasfű virágos hajtás filteres tea
Örömmel számolhatunk be Önöknek arról, hogy a Herbária patikája egy új termékkel: a Verbena- közönséges vasfű virágos hajtás filteres teával bővült.
 

Herbária Magazin Tél

» Néhány tanács a meghűlés tüneteinek enyhítésére
A téli időjárás, a szél, a nyirkosság gyakran vezet meghűléshez. A kórfolyamatok kialakulásánál a szervezet megbetegedés iránti fogékonysága is felelős. A testfelületek lehűlése önmagában még nem okoz náthát, viszont a túlzott fizikai igénybevétel, kifáradás, érzelmi stresszhelyzetek, hormonális változások a fertőzéses állapotok kialakulásához vezethetnek.
» Ünnepi finomságok - Karácsonyi fűszerek
A karácsony az egyik legszebb ünnepünk. Az öröm, a szeretet, a várakozás ünnepe, amikor az egész család együtt várja, hogy vajon ebben az évben mit rejtenek a csomagok.
» Test- és lélekmelegítő új HERBÁRIA teák
Ismét elérkezett a teázás főszezonja. Ilyenkor különösen jólesik egy forró test- és lélekmelegítő tea elkortyolása. Ehhez ajánljuk a Herbária új teáit, melyekkel még színesebbé, változatosabbá tehetők a teafogyasztási szokásaink, s ezáltal hangulatosabbá válhatnak mindennapjaink.
 

Herbária Magazin ősz

» Pannonhalmi Ízületi teakeverék
Mitől mozognak a csontjaink? Mitől fájhat mozgásunk? Mitől nem fáj, ha újra mozgunk?
» Hangulatjavító teakeverékek a borongós őszi napokra
A nyári napsütést, a szikrázóan kék eget felváltja a köd, a vadul fújó szél, az eső, a korai sötétedés. A természet őszre fordulva jelentősen hat a testünkre, lelkünkre, hangulatunkra.
» Kényeztesse Magát a HERBÁRIA új Wellness kozmetikum családjával!
A napjainkban egyre jobban terjedő egészségtudatos szemléletű életforma - a wellness – alapvető célkitűzése, hogy követésével fokozódjon a szellemi és fizikai teljesítőképességünk, nyugodtak, kiegyensúlyozottabbak legyünk és jobban helyt tudjunk állni a rohanó mindennapokban.
» Fokhagyma - Az egészséges keringésért!
Mindennapi rohanó életünk következtében előfordul, hogy testünkre nem figyelünk megfelelő módon. Elvárjuk szervezetünktől, hogy minden nap szolgáljon, de ezt nekünk is elő kell segítenünk, hiszen ennek az életmódnak a legelterjedtebb káros következménye az érelmeszesedés, magas vérnyomás.
» Az immunrendszert támogató kasvirág
Az ősz beköszöntével egyre rövidülnek és egyre esősebbé, szürkébbé válnak a napok.
 

Herbária Magazin nyár

» Frissítő teakeverékek
A jeges tea, mint oly sok más újítás, az Egyesült Államokban született. 1904-ben az amerikai St. Louis-ban rendezték meg az elmúlt évszázad egyik legpazarabb Világkiállítását.
» Az Andok gyógyszere
Az Andok a Föld leghosszabb hegysége Dél-Amerika nyugati partja mentén, hét országban terül el, a keleti oldaláról lezúduló folyók az Amazonas medencéjét táplálják. Az Andok láncai nemcsak természeti csodáiról híresek, hanem arról is, hogy a sokak által ismert Inka civilizációnak is otthont adott.
» Citromfű - A nyugalom gyógynövénye
 

Herbária Magazin tavasz

2008 március

» Aloe vera - a gyógynövények királynője
Az orvostudományban az új, kíméletes gyógymódok keresése közben egyre többször „fedeznek fel” újra olyan jól bevált, feledésbe merült, régi szereket, amelyeket már régóta ismerünk. Ilyen többek között az egyik legrégebbi gyógynövény, az Aloe vera.
 

Herbária Magazin tél

2007 december

» Kövércsütörtök, süketvasárnap
» Gyógynövények csillagjegyek szerint
Téli számunkból a Nyilas, Bak és Vízöntő jegyében született kedves Olvasóink is megtudhatják, milyen gyógynövényeket ajánlunk számukra.
» Tél - megfázás, köhögés, betegség? Ne legyen törvényszerű!
 
 
 
 
 
 

Herbária Magazin nyár

2006 május

» Nem betegség, csak elhanyagolt állapot
Az 50 éven felüli férfiaknak több, mint a fele szenved prosztata-bántalmakban. 80 éves kor felett a BHP előfordulási aránya már 90 százalékos.
» Vörös vagy Zöld?
Közeledik a nyár! A meleg, a napfény mindenkit a szabadba vonz, megfeledkezünk a télről, a rohanásról, az egész évi fáradtságról és élvezzük a napsütést, nyaralni, barnulni, sportolni vágyunk.